Mindent hátrahagyva,teli lelkesedéssel,kíváncsisággal kezdtük új,közös életünket.
Nekem az első,és a legfontosabb gondolat kattogott az agyamban,h munkát kell keresnem. Gőzerővel neki is álltam,a Szuperinfót bújtam,állás interjúra jártam. Eltelt pár hónap,de sajnos nem jártam sikerrel. Akkor az az ötlete támadt Zolinak,h csináljak jó sok önéletrajzot,és kapjuk a nyakunkba a várost. Járjuk végig az autókereskedéseket,növelve az esélyeimet. Ez a fajta munkakeresés nekem nagyon nem tetszett,utáltam,de nagyon kellett a munka,hát elindultunk. Mindenhol azt a választ kaptam,h rendben,de most nem keresünk senkit. Aztán egy-két héttel később felhívtak a Renault Márkakereskedésből,az egyikből a sok közül,ahová bekopogtattam,és kérdezte a fiatalember,h aktuális-e még az álláskeresés,mert behívnának interjúra. Én annyira örültem,h madarat lehetett volna fogatni velem! :) Ráadásul fel is vettek,és akkor teljes volt a boldogságom.
Sok embert megismertem ott,amire nagy szükségünk is volt,mert nem ismertünk a városban senkit. Nagyon kedves volt velem mindenki,sikerült hamar beilleszkednem a közösségbe,szerettem ott dolgozni.
Aztán fél év múlva főnököm úgy gondolta,h egy új csapatot épít,és velem kezdve 6-7 embert tanácsolt el a cégtől,minden hónapnak ugyanazon a napján. Nagy csapás volt ez,nem sokáig tartott az idill a kis lelkemben.
Megint jöttek az önéletrajzok,állásinterjúk,gyomorideg,h mikor lesz végre munkám.
Zolinak sikerült jól elhelyezkednie már első pillanattól,éves állást kapott,Ausztriában. Nekem ugyan még nem volt munkám,de a várost,az itteni létet szerettük,eldöntöttük,h maradunk. Így jött a következő döntésünk,h saját lakást/házat vegyünk. Elkezdtünk keresgélni,nézegetni,minden ismerősünknek megkérdeztük a véleményét,milyet vegyünk és hol. Sopronról lebeszéltek minket,mert drága,javasolták,h menjünk kijjebb pár km-t,és kertes házat kapunk ugyanazért a pénzért.
2005 nyarán találtunk is egy kis házat Fertőhomokon, Soprontól 17 km-re. Nyaraló ingatlan volt,az üdülőövezetben, azonnal beleszerettem. Meg is vettük. Elkezdtük felújítani,főleg belül,h komfortos legyen. Minden szabadidőnket ez foglalta le,imádtam az egészet.
De közben telt-múlt az idő,nekem még mindig nem volt állásom. Már nagyon rosszul éreztem magam miatta. Sok helyről azért küldtek el,mert azt gondolták,h ha Pestről jöttünk nemrég,akkor hamar tovább is fogunk állni. Vagy a második klasszikus probléma az volt,h még nincs gyerekem,és rövid időn belül úgyis elmennék szülési szabadságra. Ennyire tehetetlenül még soha nem éreztem magam.
2005. végén Zoli gondolt egyet,és megkérte a kezem. :) Annyira nem ért váratlanul,gondoltam,h készül rá,ennyire már ismertem. Én pedig igent mondtam. :) Természetesen.
Nem gondoltunk hosszú jegyességre, így elhatároztuk,h a megismerkedésünk napján, május 3-án (vagy amikorra időpontot kapunk),összeházasodunk. De mivel nekem nem volt még mindig munkám,nem akartunk/akarhattunk nagy esküvőt,eldöntöttük,h ketten,két tanú társaságában kimondjuk az igen.
Végül 2006. május 5-én, 12.35 perckor összeházasodtunk...
Sopron, Fő tér, 2004.
A házunk 2005-ben,mikor megvettük, a bejárati ajtót már mi cseréltük ki rajta.
Az esküvő, 2006. május 5.
