Az első kávé nagyon jól sikerült. :) Utána Cotton Club Singers koncertre mentünk,és megbeszéltük,h másnap is találkozunk. Aztán a következő napon is,és az azt követőn is.:)
Hamar kiderült,h nekünk egymás mellett a helyünk, így az első hónap után összeköltöztünk. Csepelen vettünk ki egy albérletet,Zoli volt kollégájának a lakását,próbából,h együtt élni is tudunk-e. Tudtunk. Sőt,ez még szorosabbá tette a kapcsolatunkat.
Telt-múlt az idő,én dolgoztam a Lízingcsoportban,Zoli pedig,bármennyire is igyekezett,nem talált munkát magának Pesten. Ausztriából pedig,ahol évek óta szezonmunkát végzett, szakácsként, folyamatosan keresték,h dolgozzon náluk,de Ő sorozatban utasította vissza az ajánlatokat,mert itthon akart maradni velem.
De ezt sokáig persze nem lehet csinálni,így megbeszéltük,h egy téli szezont elvállal, 4 hónapot,úgy,h havonta egyszer jön haza. Nekem a szívem szakadt meg,már az elhatározástól is,de tudtam,h nincs más lehetőség.
2003. december 14-én kellett megjelennie a munkahelyén, egy Salzburg melletti kisvárosban. Mivel tudtuk,h karácsonykor nem tudunk együtt lenni (az első karácsonyunkon), ezért 13-án állítottuk fel a karácsonyfát,és megünnepeltük a saját kis karácsonyunkat.:)
Az a 4 hónap rettenetes volt,azt hittem soha nem lesz vége. Én beköttettem a vezetékes telefont,h olcsóbban tudjunk beszélni,de azért a mobilt is használtuk,amikor szükség volt rá. Nagyon nehéz volt,de úgy éreztem,ha ezt megcsináljuk,már semmi sem választhat minket szét. De abban egyet értettünk,h többször ilyet nem csinálunk,mert ez maga a pokol.
De akkor hogyan tovább?
Aztán történt akkor,h Zoli barátja,volt kollégája,aki Sopronban él,meghívott minket az esküvőjükre. El is mentünk,megcsodáltuk a várost,és sokat beszélgettünk. Zoli elmondta Neki,h munkát keres,de Pesten ez rettenetesen nehéz. Azt mondta erre,h ő tud szerezni neki munkát,de akkor Sopronba kell költöznünk. Azonnal el is vetettük az ötletet,de ahogy múlt az idő,egyre többet gondolkodtunk rajta. Elkezdtünk róla beszélgetni,h mi lenne,ha. Mert az idő múlik,és lépnünk kell valamit.
Ez egy olyan elhatározás,amit nem lehet eldönteni pár perc alatt,ezért sokszor visszatértünk rá. Csináltunk egy mérleget,h mit adunk fel,és mit nyerünk. Aztán megszületett a döntés, KÖLTÖZÜNK.
Anyukámnak egyik szeme sírt,másik nevetett. Mert valamilyen módon elveszít engem,de tudja,h a közös,élhető jövő a célunk.
Zoli már régóta külföldön dolgozott,neki sok minden nem változik az életében,viszont nekem annál inkább. Én itt hagyom Anyukámékat,a barátaimat,és nem utolsó sorban a munkámat. Gyakorlatilag mindent,ami ideköt. Nagy változás,kicsit féltem is tőle.
2004.május 1-jén,épp mikor Magyarország az Európai Únió tagja lett,Zoli átvette egy soproni albérlet kulcsait. Ő be is költözött,én felmondtam a munkahelyemen,és amíg a felmondási időmet töltöttem,ingáztunk Sopron és Budapest között.
Majd júniusban én is végleg leköltöztem...
